Grafikus is tervezhet csempét

Grafikusnak készültem, de ezt az elképzelésem az apukám anno nem támogatta, de én szembe mentem vele és végül tényleg grafikus lettem. Azt mondta, hogy ebből nem lehet megélni, hogy rajzolgatok az nem munka, erre rácáfoltam erősen, hiszen nagyon jól kijövök a fizetésemből és az, hogy 10 -12 órákat dolgozom egy nap szerintem mégiscsak valamilyen munkának azért megteszi, még az ő szemszögéből is. Egyetlen dolog a lényeg, hogy én élvezem a munkám minden pillanatát, amit a rajzolás és a tervezés nyújt nekem, nap, mint nap. Egyfelől minden nap új kihívás, hiszen nem tudhatom, hogy milyen munkám lesz az adott nap, illetve, hogy hogyan alakítom a már megkezdett rajzokat.

A hogyan alakítom a napom most nagyon is képlékeny, ugyanis fürdőszoba felújításba kezdtem. Nem tudtam, hogy hogyan álljak neki, még soha nem csináltam, nem terveztem egyedül a munkafolyamatokat egy felújítással kapcsolatban. De azt tudtam, hogy a mostani állapotok nem maradhatnak, egy régebbi lakásban élek, ahol már a víz és villanyvezetéket is nagyon elhasználódott állapotban vannak, így nagy az esélye, hogy egyszer csak a semmiből majd egy csőtöréssel kell szembenéznem, ezt mindenképpen szeretném elkerülni, és máris ott tartunk, hogy a felújítás az egyetlen megoldása annak, hogy ezt elkerüljem.

De hol is kezdjem, oké majd lerajzolom, hogy hogy szeretném, de az valóban jó lesz úgy, sok kétségem volt, hogy amit én elképzeltem, az biztosan úgy lesz – e jó. Ekkor örültem meg, hogy egy remek oldalt találtam, ahol számos bejegyzést tudtam elolvasni a témával kapcsolatban, annyira jó, közérthető módon fogalmazva meg az útmutatásait, hogy csodálkoztam, hogy eme oldal olvasása nélkül, hogyan is mertem belevágni a felújításba. Nagyon jó, hogy megtaláltam, mert egyből magabiztosabbnak éreztem magam és bátrabban mertem tervezni is, hiszen bátorságot és önbizalmat szereztem az oldal által. A legfontosabb bejegyzésként arra tekintek, amely azt mondta, hogy a fürdőszobának a kényelmet kell szolgálnia és azt, hogy minden olyan helyen legyen, hogy közvetlen elérhető legyen. Ezt szerintem mindenkinek be kell tartania, hogy a fürdő egy kikötő egy nyugalom szigete legyen. Itt olvastam, és ez alapján terveztem meg a zuhanytálca helyét, a mosdókat és a fürdőszobai szekrényeket. Mindegyik helye a praktikumot és az azért nem utolsó sorban az esztétikumot szolgálta. Papíron nagyon jól nézett ki, amikor a mesterek eljöttek felvázoltam nekik a feladatot, szerencsére az oldalon, melyet nagy útmutatásként használtam, különböző szakszavakat is találtam, mint a csempénél a diagonál lerakási mód, mely kicsit bonyolultabb a mesterek számára, de annál látványosabb az eredmény.

Ami azt illeti a színvilágban voltam kicsit bizonytalan és hogy csempe legyen vagy valami más, csempe helyett mit lehetne a falakra felrakni, gondolkodtam erősen. Ahogyan így magamban gondolkodtam arról, hogy mi is kerülhetne fel a falra csempe helyett, talán valami műanyag, vagy vékony márvány tábla, nagyon megihletett. Ezek az új ötletek alkalmazása mindig lázba hoz, hogy egyedi lehet az otthonom, ezt a fajta inspirációt mindenképpen annak a remek, bejegyzésekkel teli oldalnak köszönhetem, melyet a munkafolyamatok alatt végig követtem, a tanácsai nélkül nem is tudom, hogy be tudtam volna fejezni a felújítást. Azóta a barátoknak, családtagoknak is ajánlom, hiszen mindenki számára hasznos információkkal bír, könnyed, érthető megfogalmazásban mindenki számára.