Amikor egy grafikus lakást vásárol

Pár hónapig az életem teljes mértékben az eladó lakások körül forgott. Végre saját otthont szerettem volna magamnak találni, eddig ugyanis tömegnyomorban éltem, mindenféle albérletben, jött-ment emberekkel együtt. Mindig csak kis szobákra futotta a fizetésemből, mert annak nagy részét külön megtakarítási számlára tettem spórolás miatt azért, hogy egy idő után külön tudjak költözni, egyedül. Grafikusként tevékenykedem a hétköznapokban, magánvállalkozásban csinálom a dolgot. Egyre több megbízásom van hála az égnek, ennek köszönhetően a munkámból befolyó pénzösszeg is megnövekedett az elmúlt években, így összegyűlt végre elég pénz, hogy hitelt vegyek fel és saját lakást vásárolhassak végre. Mivel nem szerettem volna túl nagy tartozásba verni magam így huszonévesen, a családom is segítségképpen hozzájárult némi összeggel a hitelfelvételhez, így ennek köszönhetően közelebb kerültem azokhoz a lakásokhoz, amikről mindig is álmodtam. Egy tágas, sok ablakos, tetőtéri lakást szerettem volna venni, lehetőleg a főváros agglomerációjában, nem szeretem a nagy forgalmat és a tumultust. Mindenképpen olyan hely kellett, ahol elférek rendesen én is és a grafikus cuccaim is. Ennek tükrében kezdtem el a megfelelő otthon után kutatni az interneten.

eladó lakás

Nagyon sok lakáshirdetéssel foglalkozó oldal van fent a világhálón, de a legtöbbet sajnos hasznavehetetlennek találtam. Sok eladó nem ad kellő információkat meg a leendő vevőknek, ezáltal én szinte semmit sem tudtam meg a kinézett lakásokról. A képek hiánya is idegesítő volt igen sok oldalon, nagyon rossz volt, hogy sok helyen nem lehetett beállítani, hogy csak képes hirdetéseket adjon ki az oldal. Pár hét kutakodás és jó néhány felesleges lakásnézegetésre elvesztegetett óra után viszont megtalált engem a szerencse: valamilyen úton-módon ráleltem a Nextapró oldalára. Ott mindent megtaláltam, ami az eladó lakás fogalmával kapcsolatos. Lehetett a leírásban is keresni náluk, tehát egyszerűen ki tudtam szűrni a tetőtéri és a tágas lakásokat. Lehetőségem volt csak képekkel ellátott hirdetésekre keresni, így megspóroltam magamnak, hogy külön felhívjam a hirdetőt, hogy legyen szíves küldeni nekem privátban fotókat a lakásról. Ha valamiért nem találtam elegendőnek a képeket, akkor pedig a Nextapró-n keresztül is tudtam írni az eladónak, nem kellett a saját telefonszámlám terhére telefonálni. Mivel a felveendő hitelösszeg miatt meg volt kötve a kezem, nem akartam, hogy több száz milliós luxusapartmanok is megjelenjenek a hirdetések között. Szerencsére az oldalon be lehetett állítani, hogy milyen árkategóriában keresek lakást, ezáltal csak azok között böngésztem, amik számomra relevánsak voltak. Az országban megyére és településre  is rá lehetett szűrni, én ugye – ahogy előbb is említettem – mindenképpen Pest megyében akartam maradni, nem igazán ragaszkodtam Budapesthez. A Nextapró segítségével sikerült megtalálnom az ideális agglomerációbeli lakásokat, amiknek az ára és a kialakítása is teljesen megfelelő volt számomra. Az oldalon keresztül vettem fel minden esetben a kapcsolatot a hirdetővel és 3 lakás megnézése után döntöttem az egyik mellett. 

eladó lakás 1

A beköltözés után pár héttel az öcsém kezdett el szárnyat bontogatni, ő albérletbe szeretett volna költözni otthonról. Megkért, hogy segítsek neki találni egy lakást Pesten, amit ki tud fizetni a mellékállásból, amit egyetem mellett csinál. Mivel a Nextapró-n kiadó lakást is lehet keresni, így őket ajánlottam neki, hogy próbáljon meg az oldalukon rálelni az ideális albérletére. Szerencsére a fejlett keresőrendszerüknek köszönhetően ő is könnyen tudott böngészni a kiadó lakások között. Igazán jó pont, hogy a Nextapró-nak kulturált felhasználói köre van, így az öcsémnek nem kellett megküzdenie bolond főbérlőkkel, mint más, megbízhatatlanabb oldalakon. Végül neki is sikerült az oldalnak köszönhetően kifognia egy jó albérletet. Köszönjük a Nextapró-nak, hogy megkönnyítette az otthonra találásunkat!