Az unokatestvéremmel kézműves söröket gyártunk

Bár mostanában főleg grafikai munkákat kaptam, még így is sok volt mellette a szabadidőm. Nagyon szeretem a munkám, az egyik kreatívabb dolognak tartom, hogy címkéket és logókat tervezhetek különböző cégeknek és vállalkozásoknak. De mostanában az ilyen megkeresések száma lecsökkent, mintha kicsit kevesebb cégnek kellene most grafikus, vagy csak engem nem találnak meg ezek a munkák. Egyszer panaszkodtam is erről az unokatestvéremnek, hogy milyen nehezen jutnak el hozzám az új megbízások, és többet szeretnék dolgozni. Még akkor is, ha ez a másik munka nem pont grafikusi. Az unokatestvérem erre rögtön felélénkült, mivel, ahogy azt elkezdte mesélni, éppen ő is a váltáson kezdett el dolgozni, és úgy gondolta, hogy szuper lenne, ha elkezdene kézműves söröket gyártani. Mostanában nagyon divatosak lettek ezek a termékek, ráadásul elég szép haszon is van rajtuk, hisz egy kézműves sörért sokkal többet is el lehet kérni, mint egy sima gyári termékért. Ráadásul sokkal különlegesebb ízeket is lehet kreálni, különböző gyümölcsök, gabonák, fűszerek, gyógynövények, és egyéb élelmiszerek hozzáadásával. Én jobban szeretem a sima árpából készült sört, de nem lehet tagadni, hogy aki nem szereti annyira a sör kesernyés ízét, sokkal előbb megveszi az édesebb, mondjuk gyümölccsel ízesített fajtákat.

Remek ötletnek tartottam az unokatestvérem javaslatát, és ő azt mondta, szívesen bevesz a vállalkozásba. Ő az üzleti részéhez eléggé ért, de viszont magával a gyártással kapcsolatban nincsenek olyan mély ismeretei. Ezért én ajánlottam fel, hogy én utánanézek pár dolognak, mégis mi kell a kézműves sör készítéséhez. Például amit még be kell szerezni, legalábbis ezt mondta az unokatestvérem, azok co2 palackok.
Majd azt is elmesélem, hogyan jutottunk palackokhoz, de előbb utána kellett annak is néznem, hogyan használják a szén-dioxidot a sörök gyártásában. 

Mire használjuk a co2-t

A sör ugye ugyanúgy szénsavas, mint az üdítők, és ugyanúgy szénsav van benne. A széndioxid által a sör íze intenzívebb lesz, és sokkal frissítőbbnek érződik ivás közben. Persze a széndioxid folyamatosan szökik a folyadékból, ezért, hogy benne is maradjon, nyomást kell létrehozni, például egy lezárt csomagolással, dobozzal vagy zárt üveggel. Ezért fontos a biztonságos csomagolás.

A sör kétféle módon lesz szénsavas, egyrészt természetes úton, másrészt mesterséges úton is bele lehet tenni a co2-t az italokba. Az előbbi az erjedési folyamat által kerül a sörbe, és ez által képződik az alkohol is az italban. A co2 nagy része kiszáll az italból az erjedés végére, de mégis marad belőle valamennyi, amit megőriznek, amikor nagy hordókba belerakják a folyadékot, majd pedig utána palackozzák a sört. Még a palackozás előtt azért beleraknak némi cukrot, és ez kölcsönhatásba lép a benne lévő aktív élesztővel, és így a csomagolt sörben benne marad a megfelelő szintű co2.

A másik módszer a mesterséges, amikor mesterségesen rakjuk bele a sörbe a szén-dioxidot. Ilyenkor egy lezárt tárolóban van a folyadék, és ebbe vezetik bele a co2-t, miután azt lefagyasztották. Pár napon belül a co2 keveredik a folyadékkal. 

Hogyan szereztünk jó áron co2 palackot

Mi olyan jellegű termékeket is szeretnénk gyártani, amihez viszont kelleni fog az, hogy mesterségesen vezessük be az italba a co2-t. Ez főleg a gyümölcsös, kevésbé gabona alapú termékeknél szükséges. Így rám várt az a feladat is, hogy keressek egy olyan céget, aki szállít co2 palackokat.
Mi feltétlenül olyan céget szerettünk volna, akik kihozzák nekünk a palackot mindig, nem nekünk kell utána járni, elintézni folyton a cserét, ha éppen kifogyott az egyik palack. Na meg senki nem szeretné, ha azért állna le a termékek gyártása, mert éppen kifogyott a palack, és várni kell, mire beszerezzük az újat. egy kezdő cégnél pár nap kiesés is sokat jelent. Ezért örültünk meg, amikor megtaláltuk ezt a céget, akik nagyon jutányos áron cserélik ki nekünk a co2 palackokat. Ráadásul Budapest egész területére szállítanak, már közel két évtizede foglalkoznak ezzel, így megbízhatónak számítanak, nem olyan kis kezdők, mint mi vagyunk. Egy ismerősöm már rendelt tőlük, és azt mondta, hogy mindig nagyon pontosan kihozták a palackot akkor, amikor azt kérték.
Nagyon izgatott vagyok, hogy egy ilyen új vállalkozásba kezdünk a kedvenc unokaöcsémmel. Ráadásul azt mondta, hogy mivel grafikus vagyok, megtervezhetném én a címkéket az üvegekre. Nem is hiszem el, hogy egyszerre két megbízást is kaptam: sörhöz fogok címkéket tervezni, valamint egy teljesen új kézműves sörökkel foglalkozó családi céget indítok be. Remélem, jól fog elsülni ez a váltás.