A rajz művészet

Mindig is szerettem rajzolni. Már egészen kis koromban is, és az általános iskola erre csak rásegített. A legelső, amit fel tudok idézni, és nagyon szerettem rajzolni, az a kocka volt. Minden féle szögből, és ábrázolva. Ezzel ellentétben, amennyire szerettem ezt, annyira nem szerettem a gyümölcsök ábrázolását.

drawing-825686_640Az általános iskola után egyértelmű volt, hogy rajz szakon megyek majd tovább, és ezzel akarok valamit kezdeni, ha már ilyen szerencsés kezet kaptam a sorstól. Azért festő nem akartam lenni, és azt annyira nem is szerettem. Meg az már olyan elvont nekem. Van egy két ilyen ismerősöm, és még az iskolában is volt szerencsém pár hasonló emberhez. Azt hiszem miattuk van az, amikor meg vannak a művészek pecsételve. Már csak azért, mert némelyiküknek az öltözékén is észrevehető volt, hogy ők művészek. Elég viccesen néztek ki, és olyan kihívóan is.

Középiskola után persze továbbtanultam. Nem igazán volt nagy elképzelésem, hogy merre tovább, így ez volt a leglogikusabb lépés. Nem bántam meg, hiszen ma már egy diplomával gazdagabb vagyok, és addigra sikerült eldöntenem, hogy mit is szeretnék az élettől.

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a szüleim mindvégig támogattak, és hagyták, hogy megtaláljam a magam útját. Nem mondom, hogy nem egyengettek, vagy terelgettek, de soha egy percig nem mondták meg, hogy mit kell tenne, így annak tanulhattam, aminek szerettem volna.

'